2. Magyar szociofotográfia a harmincas évek Magyarországán 

Az alábbiakban Cserépfalvi Imre kiadója által 1937-ben „Tiborc” címen megjelent szociofotográfiai albumból válogatunk. A kötet Kálmán Kata  „írott képeit” közli  Móricz Zsigmond előszavával, Boldizsár Iván képmagyarázataival, hűen tükrözve a magyar falukutató mozgalom egyik legnívósabb szociográfiai műhelye, a „Szolgálat és Írás Munkatársaság” tevékenységét, amely a Magyarország Felfedezése című legendás társadalomtörténeti és szociográfiai sorozat elindítója is volt. E műhelyhez tartozott a kötet szerzőin kívül Szabó Zoltán, Kovács Imre és Illyés Gyula is. A kötet előszavát és a kiválasztott, magyarázó szövegekkel illusztrált képeket a két világháború között magyar társadalomtörténet feldolgozásához ajánljuk.

Forráselemzés

TIBORC  - ELŐSZÓ

írta: Móricz Zsigmond

Most, hogy a Kálmán Kata megdöbbentő albumát nézem, ráeszmélek, hogy én is egész életemben Tiborcot kerestem.

Nekem Tiborc nem kisebb s nem érdektelenebb figura, mint Bánk bán. Ellenkezőleg. Már a Katona világában, egész ifjúkoromban is, jobban hatott rám Tiborc, aki sorstársainak tömegéért szót emel, mint Bánk, aki „bánki sértődöttségében”, vagyis egyéni érdekeinek sérelmében, szem elől veszíti a kötelességet és az országos szempontokat. Tiborc oly szegény ember, hogy nem is tud s nem is, mer saját magáról beszélni, ő a tömeg szenvedésében sokszorozza meg magát: Bánk oly nagyúr, hogy sértett hiúságában teljesen elveszti a közélettel való kapcsolatát, kizárólag egyénné válik. Tiborc csak szolgál, Bánk csak uraskodik. Tiborc lesújtva rimánkodik és sír, Bánk gőgjében kész kiirtani a világot királynéstul együtt. Tiborc porrá válik, láthatatlanná lesz alázatosságában, holott az emberiség sorsát képviseli, mint elnyomott, - Bánk villámcsapássá sűrűsödik és lesújt, holott individuális magánügy hordozója. Tiborcból árad a tömeg jajgató panasza s tehetetlen, - Bánk saját dühe indokolására Tiborc érveit lopja el, mikor ölni viszi vére. Mikor jogtalan indulatkitörését indokolni kénytelen: a szegény pór szavai donganak fülében s odamenekül oltalomért a nincstelenek filozófiájához.

Ez a Tiborc nyilvánvalóan nem a II. Endre korának gyermeke, hanem a Katona Józsefének. De nem Kecskemét ennek a Tiborcnak szülőföldje, hanem a francia forradalom.

Ez a Tiborc az európai szociális látás látomása, a gondolatszabadság delíriumában. Bánk bán jobbágya még csak szenvedte az éhezést, a fáradalmakat, a hideget, meleget, a vérvesztést és a lenézést: csak hatszáz év múlva jut el oda, hogy kifejezést tud adni érzéseiről. De ezt a kifejezést sem az ős Tiborc jobbágyi ivadéka adja ki, hanem az irodalom, mely szót kölcsönöz” a megszáradott nyelvű póri szájba.

Az ember az az állat, mely a legtöbb nélkülözést bírja el. A Tiborcok élete egy betegség; egy szenvedés-sorozat: életük folyamata maga a szenvedés.

Bárki, ha a tiborci sorson felüli életben létezik, zuhanjon csak egy nap tiborci állapotba, nem is az örök és ősöket is elborító osztályrészbe, csak pillanatnyi állapotukba, - oly, minden idegerőt felülmúló helyzetben találja magát, melynek megalázottságát elviselni, mint legtűrőbb állatfaj is csak akkor bírj, ha a sors mégis legalább időt ad a fokozatos hozzáedződéshez.

Mert azt nem lehet mondani, hogy lehetetlen, a tiborci mélységben élni: a tiborcok ott élnek, sőt tengerfenéki színtelenségben s laposranyomottan még vigadozni is tudnak. S valóban a Bánkok is túlélik erkölcsi halálukat, sőt a történelem tanúsága, hogy királynégyilkolás után újra nádorok lesznek.

Az ember tehát roppant képes arra, hogy a társadalmi élet legszélsőségesebb zónáiban egyformán át tudja élni az életét.

Romantikus kor lángoló lélekkel zúdult fel a népnyomor felfedezésére. Reális kutatás megtanít rá, hogy az egész dolog felmutatható okokból előállott betegség. Tehát nem kell lángolva őrjöngeni miatta, csak okosan, szakszerűen megszüntetni az okokkal az okozatot. Az individuális életszemlélet nem tudott mást csinálni, mint felkutatni az egyénekben létező állapotot: a kollektív államépítések ki fogják termelni a rendszereket és berendezéseket, hogyan kell kiküszöbölni, vagy legalább átalakítani, a téves alappillérekre rakódott társadalmi rétegeződést, s hogyan kell újfajta, tisztán szellemi osztályozást hozni létre.

Kálmán Kata albuma cédulakatalógus, a nehéz testi munkában s az ezzel járó gyermeteg csökevényességben, így testileg, lelkileg sivár összeroppantottságban élő magyarság típusairól.

Fotódokumentálás 

Így van. Így található fel természetben a magyar.

Fotópropaganda:

Ennek azonban nem kell így maradni és nem is fog.

Sajnos, a legjobb lencse sem tud a már elrontott régire új fényt hinteni: majd a jövő Kálmán Katája lefényképezi a boldogabb, okosabb és szebb jövő magyarját.

Leányfalu, 1937 március. 25.

Fotográfiák:

KOCSIS ANTAL, 68 éves törpebirtokos, Szany, Sopron megye.

Vidámabb, derűsebb, biztatóbb, mondjuk így: dunántúlibb. Szeme összehúzottságában, bajusza bölcs ívében, feje tartózkodó tartásában van valami napkeleti. A budai meg a győri basák öreg levélírói lehettek ilyenek. Vidámságukat bajuszuk mögé rejtették, az igazhitűek csak a sokszögű, kétszer ívelt orrot látták és a tudást, meg az öregséget tisztelték szokatlan méreteiben és még szokatlanabb oldalredőiben.

Bőrén a ráncok inkább a kor nyomai, mint a kíné. Talán negyedórával sem dolgozik kevesebbet évente, mint az útépítő, de a magáén dolgozik. Négy kicsi holdjának szolgája, de a maga ura! Hadd mondja el életét ő maga, ahogy nekünk leírta:

„Azt értettem becses soraiból, hogy óhajtanár életem történetét. Hát bizony én gyermekkoromba nem nagy kényelembe részesültem, de akkor parasztgyerekek egy sem, mert akkor még sokkal nagyobb szükség volt, mint most mind az étkezés, mind a ruházat szempontjából, mert az én gyermekkoromba a kalács sem volt olyan fehér, mint máma a kenyér, mert akkor, aki búzakenyeret evett, az már feltűnő volt, csak rozsos, árpás, vagy kukoricás. A ruházattal szintén úgy vagyunk, mert máma már hétköznap is különb ruhába jár a fiatalság, mint valamikor ünnepen. Mikor legény lettem, igaz szerettem a táncmulatságot, amint még máma is örvendek úgy farsang végével, három napig is elmulattunk, de csak szegényesen, pálinkával, mert borra nem futotta, meg nem cigánybanda, hanem csak egy dudás, amit máma már csak hírből lehet hallani. Később megnősültem, elcsaládosultam, később a vasútra jártam, mint pályamunkás nyolc évig. Aztán Amerikába is voltam, de csak két évig, mert a honvágy hazahozott. Mikor hazajöttem, kitört a háború, besoroztak katonának és be is köllött rukkolni, öregségemre katona köllött lenni. Most pedig a gyöngyösbokréta tagja vagyok, én adtam elő a mai korba a régi magyar dús táncot Pesten a Nemzeti Színházba, később meg a városiba".

GYURIÁN VINCE, 11 éves tanuló, Badacsonytördemic, Veszprém megye.

Ez a világ legöregebb gyereke. Az éppen megtalált dalai láma lehet tán öregebb, ha igaz, hogy évezredek öltenek benne testet. De a dalai lámácskák, vastag aranybársony köntösükben mind nevetnek a fényképen. Ennek a magyar gyermeknek a szeme olyan öreg, mint a szén. És olyan szomorú, hogy aki látja, egész nap vele szomorkodik. Talán az bánt a legjobban, hogy annyi mindent tud. Mert mindent tud, de semmit sem ért és semmit sem bocsáthat meg. Éjszakákat sír át. Csöndben persze, mert öt kistestvérével alszik egy szobában s ő a családfő.

„Édesapa kővágó volt a bazaltbányában", mondja; „1932-ben megütötte a kő és meghalt. Félárvára maradtunk mind, bizony szegények vagyunk. Havi hatvanhat nyugdíjat kapunk, kevés az hét embernek kérem" teszi hozzá szakszerűen. Nyári ismerősöknek, kirándulóknak, legszívesebben nőknek levelet ír: „Nagyon szépen megkérném őméltóságát, Édesanyám részire volna egy kis viselt ruha meg cipő, ruházkodni nem tudunk. Ebédre is mindig csak krumplit eszünk, alig várjuk a vasárnapot, hogy főzelék legyen. Kérésemet megismételve maradtam kézcsókkal egy szegény fiú.

Gyurián Vince, V. Osztály."

Esténkint segít édesanyjának elszámolni. Körülöttük ijedten ülnek szuszognak a kicsinyek és jobban félnek Vincétől, mint régen az apjuktól. Jobban és másként. Csak gyerek félhet így nagyobb gyerektől, ha megszimatolja, hogy más, mint ő és a felnőttek titkainak tudója. A fiú megérzi ezt a félelmet és elhúzódik a gyerekektől. Nemcsak testvéreitől, a többiektől is mind. Nem játszik, nem verekszik. Egy napon rémülten veszi észre, hogy feje sokkal nagyobb a többiekénél. Ettől kezdve nehéznek érzi és sokszor lehorgasztja. Bőre fehér marad, sokat ül a szobában és mindent elolvas. Felnőtt vagyok már, vigasztalja magát, ha a többiek boldog visongását hallja. De szomorúsága a gyermekeké és a szelíd állatoké. Pilóta szeretne lenni.

VARGA LACI, 4 éves, Budapest.

Úgy harap a szép karéj kenyérbe, mintha attól félne, hogy meg kell osztania valakivel. Gyerek mindig éhes, de ez a kisfiú úgy éhes, mint a felnőttek. Nem enni akar, hanem gyorsan belenyomni valamit a gyomrába. Tusfekete, ijesztő szeme, amely kese hajához képest valóságon túlzás, harapás közben akkorára nyílik, mint a szája és kiül rajta valami, amit felnőtt mát nem tud néven nevezni; csak egy szó illik rá, nem annyira értelme, inkább hangzása szerint: iszonyat. Szemével az evés védekező mozdulatait végzi: esdekelve néz körül, hogy ne bántsák. Az ételeket nem ízük, hanem nagyságuk és sűrűségük szerint különbözteti meg. A kenyeret nemcsak azért tartja, hogy le ne essék, hanem húzza is magafelé, hogy el ne szaladjon. Apja alkalmi munkás, ami hatósági fordítása a munkanélküli szónak. Öten: két szülő és három gyerek, összesen két ebédet és két adag tejet kaptak az ínségkonyháról. Egy fáskamrából átalakított széllelbélelt „lakásban" éltek. Még ezért is húsz pengőt kellett fizetniök havonta. Volt hónap, amikor az apa a felét se kereste meg. Kilakoltatták őket, három hétig tanyáztak egy üres telken a szabad ég alatt. A nehezen szerzett új lakásban egy elmulasztott házbért még elnéztek, de a másodiknál újra kitették őket. Késő ősz volt, a nyirkos hideg bebújt a gyerekek takarói alá, az eső arcukat csapdosta. Laci meghűlt és meghalt.

Ő a legfiatalabb ebben a könyvben és az egyetlen, akinek nekrológja ez a néhány sor.

NAPSZÁMOS FELESÉGE, 44 éves, Budapest.

Ez az, akire félreérthetetlen hangsúllyal mondják: proli-asszony. Fényképe alapján tökéletes szociológiai tanulmányt lehetne írni az agyonzsúfolt nagyvárosi lakásokban élő, kiábrándult, bizalmatlan, mindig - és érthetően - ingerült proletárasszonyról. Amit tudok róla, halkan mondom el, mert félek, hogy rámkiabál.

Férje napszámos egy kis gyárban. Nem szakmunkás: rosszul keres. Az asszony közbeszól . . . Előszobás, konyhás egyszobás lakást bérelt, hogy ágyrajárókat tarthasson. Konyháját albérletbe adta, ő maga az előszobában főz. A négy méter széles, öt méter hosszú szobában három ágy van és egy dívány. Két ágyban alszik ő a férjével és három gyerekével. A harmadik ágyban két fiatal munkás alszik, ott ismerték meg egymást, az első éjszaka, amikor egy paplan alá bújtak. A díványt egy szoptatós anya bérli a táppénzéből. A fiatal munkások fejenkint és havonkint 22 pengőt fizetnek. Ezért az összegért némi utánjárással már szobát vagy legalább is külön ágyat kaphatnának. A szoptatós asszony ágybére még valamivel több is, mert „az megnyomja a sezlont, meg a kicsi lecsinálja". A konyha albérlője havi húsz pengőt fizet. Összjövedelme az albérlőktől körülbelül nyolcvanöt pengő. Ő az egész lakásért negyvenötöt fizet. Keres tehát negyven pengőt, ebből még lemegy a villanyfogyasztás ára, fűteni nem szoktak, kályha a szobába be sem férne.

Tizenegy gyereket hozott a világra, hat meghalt.

GYÁRI MUNKÁS, Budapest.

A sok ráncos arc után az első, amelyen a homlok ráncai a legsűrűbbek. Ez már a város. A bőrt furcsa lepedékkel vonja be, a homlokot összegyűri. Gond és gondolat redőit már nem lehet különválasztani. A fej kissé darabos, de a száj finom, olyan, mint egy akaratos asszonyé. Ez a kettősség aztán kedves fiús jelleget ad, csak a homlokot le kell takarni. Egy-egy pillanatra, diákra emlékeztet, aki szívesebben rúgja a labdát, de a leckét is megtanulja. A testi, gyári munka csak a szemre és bizalmas környékére ütötte rá bélyegét. Szemét ő is összehúzza, de mennyire másként, mint az, aki a természet messzeségébe néz! Nem a harsány napfény elől védekezik s nem lencséjének rekeszét szűkíti, hogy a tágas táj képén az apró foltok: állatok, lenge fák, hajlott dolgosok megélesedjenek. Úgy hunyorog, mint akinek hajnali félhomályban gyorsan cérnát kell befűznie. A poros, szűkablakú munkateremben déltájt is hajnal van s délután öreg este. A sok férfilélegzet és asszonyverejték megáporodik, a szellőzetlenség mint egy nagy medve felhő ül fölöttük és szinte morog. Morog lenn a munkás is, morcos, rosszkedvű lesz és utoléri a baj, amitől a mező munkásai még mentesekk az idegesség. Munkáját megnehezíti, gondjait bikává ingerli. Helyzetét tisztábban és élesebben látja, mint a mezőgazdaságiak és tudja, hogy az aránytalanságok nem természeti törvények. Mégsem lehet megagitálni, csak - és ez az igazi - meggyőzni. De amit vállalt, tartja. Nem akar barikádra rohanni, de tudja, hogy ez a világ nem az ő világa.

„Az én elvem nem az: ami a tiéd, az enyém is, hanem ez: ami az enyém, a tiéd is", mondta egy hosszú, dialektikus beszélgetés végén. Nem is tudta, mennyire keresztényit mond.

VARGA PISTA, 6 éves tanuló, Budapest.

Szeme mondja, nem a neve, hogy testvére a kis meghalt Varga Lacinak. Csupa feketeség ez a két szem, nem is látni mást, csak puffadthalú, nagy bogarát. Talán az itta ki a szemfehérjét? Fáradtan mered a semmibe, tekintete olyan, mint a lankadt madár, egy lélegzetvétellel a lezuhanás előtt. Szája kissé félrecsúszott, mintha a sírás egy görcse nem tudott volna egészen kisimulni. Orrcimpái is úgy nyílnak szét, mint a légszomjas zokogóé. Pedig a sírásokon már régen túl van. Megtört gyerek. Története jellegzetes osztálytragédia.

A fáskamrás nyomorúság és a „Sipőcz-konyhás" nélkülözés ellenére szépen fejlődő, nyíltszemű, kedves gyereknek indult. A fáskamra a Rózsadomb egy telkén volt: a villanegyed elemi iskolájába íratták. Csupa skatulyából kihúzott, frojlájnos (nevelőnős), elkényeztetett „úrgyerek" volt az osztálytársa. Ruháját kicsúfolták, tízóraitlan éhségét kinevették. Szívtelen kis kölykök lehettek egyikük sem adott neki az elemózsiájából. Később lopással vádolták, megverték és kiközösítették. Ekkor már nem használt, hogy más iskolába adták nyomott kedélyű, sötét tekintetű, embergyűlölő és gyerekkerülő kisfiú lett. A tanulásban visszaesett, minden mozdulata olyan, mint az ágy alá búvó kiskutyáé.